Termékfejlesztés és szolgáltatás professzionalizálás a kis és közepes vállalkozások körében a gyógyfürdők területén

A projekt célja új termékek és szolgáltatások fejlesztése kis- és középvállalkozások által a stájerországi termálterületen, valamint a Nyugat-Dunántúli Termálklaszter területén, hogy a magas minőségi elvárásoknak ne csak a termálfürdők, hanem tágabb környezetük is megfeleljen, a PROthermae tartós impulzusokat ad a magyar-osztrák határtérség turizmusának. A bilaterális víz-specifikum egyértelmű kínálati pozicionálása (súlypontok pl.: egészségügy, Spa, wellness, szépség, stb.) a bilaterális „Think-Pool”-ok – egy kreatív platform a víz témájában –, valamint a turisztikai és turizmushoz kapcsolódó kkv-k professzionalizálódásán keresztül valósul meg.

Mivel mindig a vállalkozások nyeresége áll a középpontban, a víz témakörében keletkező új ötleteket kell kidolgozni, pilot tevékenységeken keresztül megvalósítani, és létező turizmus/termálhálózatokon keresztül kell felkarolni. Az úgynevezett „segítség az önsegítésben” eszközével legalább 60 turisztikai és ahhoz kapcsolódó cégben (szálláshelyek, gasztronómia, kereskedelem, kézműipar, mezőgazdaság) növelni kell a cégen belüli Know-how-t a versenyképesség és innovációs készség vonatkozásában. Ehhez minden résztvevő vállalkozásban azonosítjuk a három legreményteljesebb témakört/potenciált, és tanácsadással megvalósítjuk azokat. Összesen 3 kiválasztott pilot tevékenységet támogat a PROthermae partnerség az új termék/szolgáltatás eredményes piacra vezetéséig. Így az eredmény egy általános minőségnövekedés a termálterület bilaterális értékteremtési láncában és különösen a legalább három, határmenti termék-innováció keretében megvalósuló pilotakciók esetében. A projekt továbbá azt célozza meg, hogy a vízben rejlő lehetőségek a jövőben minél ésszerűbben kerüljenek felhasználásra, és hosszú távon az egész határtérség mindkét oldala elkötelezze magát a gyümölcsöző együttműködésre.

A projekt keretében a következő feladatok kerülnek megvalósitásra:

  • Projektmenedzsment
  • Információ és kommunikáció
  • Potenciál felmérés a termálkörnyezetben
  • Impulzosok a temálvidéken

Vezető partner

Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület

Projektpartner

Gründer- & Servicezentrum Fürstenfeld Ems KG (Fürstenfeld)

Thermenland Steiermark

Pannon Termál Klaszter Egyesület (Bük)


Acronym

PROthermae

Időtartam

09.2013 - 02.2015

ERFA

315.611 €

Össz költség

371.307 €

Kapcsolat

Csabai Renáta
+3694-505-003
renata.csabai@pbn.hu
http://www.prothermae.eu